GYIK

Ezen az oldalon a gyakori kérdésekre adott válaszokat olvashatod.

Igen, minden képzési napot élőben közvetítünk online a Zoom felületén keresztül, függetlenül attól, hogy személyes részvételű, vagy online képzési napról van szó.
Ezen videók az adott napot követően már felvételről is elérhetőek, így a tanfolyam ideje alatt a résztvevők az összes képzési nap felvételét korlátozás nélkül megtekinthetik bármilyen időpontban (sőt, akár le is tölthetik).

Igen, minden résztvevő számára biztosítjuk a részletfizetést, akár havi lebontásban is. Ezen felül igénybe veheted az Early Bird, a magánbefizetői, a páros jelentkezés, az egyéb kedvezményeinket is, melyek közül sokat össze is vonhatsz.

Célunk, hogy képzésünk során végig a legteljesebb oktatási élményt biztosítsuk számotokra, ezért tanfolyamaink ötvözik a személyes és online oktatást. 
Tematikánk tartalmaz olyan előadásokat, gyakorlatokat, amelyeket élő, személyes keretek között tervezünk megtartani, és emellett bizonyos órákat online formában tartunk majd meg számotokra. 

Természetesen, amennyiben Te az egész képzés során nem tervezel személyesen megjelenni a képzésen (gondolunk itt többek között vidéken, vagy külföldön élő hallgatóinkra), akkor a személyes keretek között megvalósuló órák online követésére is lesz módod, akár felvételről is.

A képzés online órái során a ZOOM felületén keresztül, interaktív módon zajlik majd az oktatás, de ugyanezen csatornán keresztül természetesen követhetőek lesznek az offline formában megrendezésre kerülő órák is.

A közvetítések felvételről a tanfolyam teljes időszakában, és azt követően is megtekinthetőek 1 év időtartamig.
 

Igen, amennyiben korábban végeztél pl. coach képzést, akkor nem szükséges elvégezned a kötelezőként feltüntetett modulok közül azokat, amelyekben már rendelkezel tudással és jártassággal.

Az ilyen jelllegű felmentésekről minden esetben egyénileg egyeztetünk kedves hallgatóinkkal.

Híreink

2024. április 6.

Beadtuk az első CCE pontokat nyújtó képzésünk akkreditációjának kérelmét az ICF-nek!

Fontosnak érezzük, hogy az ICF minősítésüket már megszerző coachok folyamatosan továbbképezzék magukat a praxisuk során. Ebből fakadóan ebben az évben három különböző CCE (Continuously Coaching Education) pontot biztosító képzést akkreditációját is tervezzük.

2024. április 1.

Új modulok kidolgozás alatt

A START-Moduláris coach képzésünk következő évfolyama 2024 októberében kezdődik majd. Az ősszel induló szemeszterünkben már két új modullal is találkozhattok, melyek végső tematikáján jelenleg is dolgozunk. Mindkét modul önálló képzésként is elérhető lesz!

2024. március 23.

Véget ért a START-Moduláris coach képzésünk 2023-2024-es évfolyama

A mai napon a záróvizsgákkal és a tanúsítvány átadó ünnepséggel hivatalosan is befejeződött a 414 órát magába foglaló képzésünk. Hálásak vagyunk hallgatóinknak, hogy minket választottak, és kívánunk Nektek rengeteg sikert és élményt praxisotok során!

2024. február 6.

Elindult a START-Moduláris coach képzésünk 2024-es évfolyama!

A mai napon, telt házzal megkezdődött a START-Moduláris coach képzésünk 2024-es évfolyama. Örülünk, hogy ismét ilyen sok hallgató választott minket coach praxisuk első lépéséhez!

2024. január 16.

Már csak 3 hely érhető el a ICF akkreditált coach és tréner képzésünkre!

Köszönhetően a nemrég érkezett jelentkezéseknek, már csak 3 szabad hellyel rendelkezünk a START-Moduláris coach és tréner képzésünk 2024-es évfolyamára. Várjuk szeretettel jelentkezésed!

2024. január 15.

Ma van az coach és tréner képzésünk 2024-es évfolyamának utolsó nyílt napja!

Várunk mindenkit szeretettel eseményünkön, ahol megismerhetitek a komplex, összesen 414 órát tartalmazó life, business, team coach és tréner képzésünket.

2024. január 10.

Hét újabb terv elindításáról hoztunk ma döntést a vezetői meetingünkön

2024-ben hét újabb programmal készülünk számotokra, amelyeket a következő hónapokban hirdetünk meg. Rengeteg lelkesedés van bennünk ezen képzések, események, workshopok, céges programok iránt!

2024. január 9.

Ma folytatódik a coach és tréner képzésünk 2023-2024-es évfolyama

A karácsonyi szünetet követően ma a Hivatás és karrier modul első oktatási estéjével folytatóik a tanfolyamunk. Örülünk, hogy ismét találkozhatunk a lelkes hallgatóinkkal!

2024. január 4.

Két újabb csapattaggal bővült a szakember csapatunk!

A mai napon csatlakozott oktató és mentor coach csapatunkhoz Mézes-Lendvai Dorottya és Csabai-Paska Böbe. Szeretettel üdvözlünk Titeket!

2023. október 10.

Új videó a Youtube csatornánkon

A legutóbbi, „A mesterséges intelligencia szerepe a coachingban" címet viselő livecastünk audió anyaga már elérhető youtube csatornánkon. https://www.youtube.com/watch?v=VYxjkHaw3WQ

2023. október 9.

Már lehet jelentkezni a START - Moduláris coach és tréner 2024 képzésünkre!

A START - Moduláris life, business, team coach és tréner képzésünk következő évfolyama február elején kezdődik. A mai naptól várjuk szeretettel jelentkezéseteket az tavaszi-nyári szemeszterre!

2023. október 3.

Elrajtolt az őszi-téli szemeszterünk

A mai napon az első oktatási nappal megkezdődött a START - Moduláris life, business, team coach és tréner képzésünk 2023-2024-es szemesztere. Hatalmas kalandnak nézünk elébe a vállalatunk életében csúcsot jelentő 37 hallgatónkkal!

2023. szeptember 27.

Ma tartjuk az coach és tréner képzésünk online csapatépítőjét.

A coach és tréner képzésünk hivatalosan a jövő héten kezdődik, de ma este egy online csapatépítő keretein belül „nemhivatalosan" elindítjuk a tanfolyamot. Ezen eseményre minden hallgatónkat és oktatónkat várjuk szeretettel.

2023. július 15.

Véget ért egy nagy kaland.

A mai napon a záróvizsgákkal befejeződött a Moduláris coach képzésünk 2023-as évfolyama. Büszkék vagyunk hallgatóinkra és kívánunk nekik rengeteg élményt és sikert praxisuk során!

2023. július 10.

Megkezdődött a munkavállalói élmény szakértő képzésünk szakmai gyakorlata.

A mai napon partnerünk, a DXC Technology irodájában jártunk a szakmai gyakorlatunk kick-off meetingjén. A gyakorlat során hallgatóink éles körülmények között kamatoztathatják a tanultakat.

2023. július 3.

Megkezdődött a coach képzésünk business moduljának szakmai gyakorlata.

A személyes bemutatkozásokkal elindult a Moduláris coach képzésünk business moduljához tartozó coach szakmai gyakorlat, melyben partnerünk ezúttal is a YETTEL. A gyakorlat során hallgatóink vezetői coaching üléseket vezetnek.

2023. június 28.

Ma lesz az coach képzésünk őszi évfolyamának első nyílt napja.

A START-Moduláris Life, Business, Team Coach és Tréner képzésünk első nyílt napjára várunk Titeket nagy szeretettel! Az esemény ma 18:30-kor kezdődik.

2023. május 27.

Már lehet jelentkezni a START - Moduláris coach képzésünkre!

A mai naptól fogadjuk jelentkezéseiteket az összevont, START - Modurláris Life, Business, Team coach és Tréner képzésünkre. A teljesen megújult képzésünk során már 8 képzési részből áll, és összesen 414 képzési órát tartalmaz.

2023. május 17.

Egyesül 3 képzésünk.

A mai napon egyesült a START coach képzésünk, a Moduláris Life, Business, Team coach tanfolyamunk, valamint a Tréner képzésünk. Ebből fakadóan októberben már egy tanfolyam keretein belül jelentkezhettek képzéseinkre, összesen 414 képzési órában.

2023. május 6.

Befejeződött Tréner képzésünk!

A záróvizsgával és a tanúsítványok átadásával a mai napon befejeződött a Tréner képzésünk 2023-as évfolyama. Kívánunk hallgatóinknak rengeteg élményt, sikert praxisuk során és várunk Titeket szeretettel alumni közösségünkbe!

2023. május 4.

START coach képzésünk megkapta az ICF akkreditációját!

Hatalmas örömünkre START coach képzésünk megkapta a Nemzetközi Coaching Szövetség LEVEL 01-es akkreditációját. Köszönjük mindenkinek, aki segített az elmúlt másfél év alatt mérfölkő elérésében!

2023. április 19.

Várunk Titeket szeretettel egy újabb „Őszinte beszélgetés"-re!

A mai napon részt vehettek egy újabb ¨Őszinte beszélgetés"-en. A legújabb livecast epizódunk során 4 tapasztalt coach szakember kollégánk arról fog beszélni, hogy miből derülhet ki egy coach szakember szolgáltatásának minősége.

2023. március 15.

Már lehet jelentkezni a START - nyári szuperintenzív coach képzésünkre.

A mai naptól már elérhető a START - nyári szuperintenzív coach képzésünk weboldalunkon. Tanfolyamunk az ICF általi legújabb, LEVEL 01-es akkreditációjának elbírálása jelenleg zajlik, mely ellenőrzés várhatóan heteken belül lezárul. Sikeres akkreditáció esetén hallgatóink a képzés elvégzése esetén kézhez kapják az ACC minősítéshez vezető LEVEL 01-es tanúsítványt.

2023. február 25.

Elindult a moduláris coach képzésünk szakmai gyakorlata

A mai napon kezdetét vette a vezetői coachingot magába foglaló szakmai gyakorlatunk. Ezen folyamatban partnerünk a DXC Technology. Örülünk, hogy ismét Velük dolgozhatunk együtt!

2023. február 21.

Megkezdődött a Moduláris coach képzésünk 2023-as évfolyama!

A mai napon teljes teltházzal elindult a moduláris coach képzésünk legújabb, átdolgozott, immáron 358 képzési órát kínáló szemesztere. Szeretettel kívánunk hallgatóinknak rengeteg élményt és sikert tanulmányaik során!

2023. február 19.

Ma van a Moduláris coach képzésünk 2022-2023-as évfolyamának záróvizsgája!

A business modul záróvizsgájával befejeződik a modul rendszerű coach tanfolyamunk 2022-2023-as évfolyama. Hálásak vagyunk azért, hogy hallgatóink minket választottak, és kívánunk nekik rengeteg sikert és élményt coach praxisuk során!

2023. február 17.

Betelt a Moduláris coach képzés 2023-as évfolyama.

A héten kapott jelentkezéseknek köszönhetően teljes a létszám a megújult Moduláris Life, Business és Team coach képzésünkön, így jelentkezéseket már csak a nyári szuperintenzív, vagy a moduláris coach képzés őszi szemeszterére tudunk fogadni.

2023. február 16.

Ma van a jelentkezési határidő a Moduláris coach képzésünkre!

Eljött a Moduláris Life, Business és Team coach képzésünk jelentkezési határideje. Amennyiben szeretnél részt venni a 358 órát tartalmazó coach tanfolyamunkon, akkor várjuk szeretettel jelentkezésed!

2023. február 11.

Megkezdődött a Tréner képzésünk 2023-as szemesztere.

A mai napon tizenkét lelkes hallgatóval a fedélzeten elstartolt tréner képzésünk 2023-as évfolyama. Örülünk, hogy hallgatóink minket választottak, és kívánunk nekik rengeteg élményt tanfolyamunk során!

2023. február 6.

Elkezdődött a business coaching szakmai gyakorlat.

A mai napon lezajlott a Moduláris coach képzésünk business moduljának kick-off meetingje. Ezen szemeszterben a DXC Technology Magyarország lesz partnerünk.

2023. január 12.

Holnap van a Tréner képzésünk Early Bird határideje!

2023. január 13-án van a komplex Tréner képzésünk 2023-as, tavaszi szemeszterére vonatkozó Early Bird kedvezményes jelentkezési határidő. Amennyiben ezen időpontig elkülditek jelentkezéseteket, akkor 10% kedvezményben részesültök a tanfolyam díjából. Részletfizetés esetén is érvényes!

2023. január 5.

Az adventi szünetet követően folytatódik a Moduláris coach képzésünk.

A közel egy hónapos téli szünetet követően, jövő héten kedden, január 10-én, a Business modul első alkalmával folytatódik Life és Business coach képzésünk. Két nappal később, csütörtökön pedig az osztály már az Emberi Kapcsolatok modulba vág bele.

2023. január 4.

Beadtuk Start Coach képzésünk akkreditációját az ICF-hez.

Több, mint 1 év munkáját követően sikerült beadnunk a coach képzésünk akkreditációjának kérelmét a Nemzetközi Coach Szövetséghez. Nagy izgalommal várjuk döntésüket, de addig is nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített abban, hogy megfeleljünk a követleményeknek!

2023. január 1.

Következnek a 2023-as tavaszi-nyári szemeszter képzéseinek nyílt napjai!

A 2023-as év tavaszi-nyári szemeszterében két képzésükön vehetsz részt. Február elején kezdődik a komplex Tréner képzésünk, melynek nyílt napja január 10-én este lesz, míg február utolsó hetében startol el az immáron 8 modult magába foglaló Life, Business és Team coach képzésünk. Utóbbi tanfolyam nyílt napján január 17-én vehetsz részt.

2022. október 25.

Szerkesztés alatt a honlapunk.

2023 tavaszára megújulnak képzéseink és ezért weboldalunk is számos változtatáson megy keresztül. Ebből fakadóan előfordulhat, hogy bizonyos oldalak, funkciók nem lesznek elérhetőek. A kényelmetlenségekért elnézésed kérjük!

2022. október 4.

Elindult a Moduláris coach képzésünk!

A mai napon már a tizenegyedik évfolyamát kezdte meg a Moduláris Life és Business coach képzésünk. A tanfolyam ismét telt házzal, 24 lelkes hallgatóval indult el!

2022. szeptember 10.

Coaching szakmai gyakorlat a Red Lemon-nál.

A Moduláris Coach képzésünk business moduljának hallgatói minden évben szakmai gyakorlaton vesznek részt, amely során „éles" körülmények között gyakorolhatják szakmájukat. Idén a Red Lemon a partnerünk a szakmai gyakorlat során.

2022. július 19.

Ez a hét a Nyílt napjaink hete!

Ezen a héten részt vehettek mindhárom, ősszel kezdődő képzésünk nyílt napján. Kedd este a teljesen megújult Team coach és Tréner képzésünket ismerhetitek meg, melyet szerdán a Employee Expereince szakértő, csütörtökön pedig a Moduláris coach képzésünk nyílt napja követ. Mindegyik eseményre várunk Titeket szeretettel!

2022. július 16.

Befejeződött a Team coach és Tréner képzésünk 2022-es szemesztere!

Szeretettel gratulálunk a hallgatóinknak, akik sikerrel végezték el Team coach és Tréner képzésünk 2022-es évfolyamát, és kívánunk Nektek rengeteg sikert és élményt karrieretek során! A 2022-2023-as szemeszterre a tanfolyamunk megújul, immáron nyolc hónap és 200 óra hosszúságú lesz, melyre várunk Téged is szeretettel!

2022. július 4.

Véget ért az Employee Experience szakértő képzésünk 2022-es évfolyama!

A záróvizsgával befejeződött a Munkavállalói élmény szakértő képzésünk 2022 szemeszterének oktatási szakasza. Hallgatóink most egy rövid nyári szünetet követően szakmai gyakorlaton vesznek részt, ahol „éles" körülmények között hasznosíthatják megszerzett tudásukat. Büszkék vagyunk az osztályra, hallgatóink rengeteg energiát és fókuszt helyeztek tanulmányaikra! A következő évfolyam szeptemberben indul, várunk Téged is szeretettel!

2022. június 26.

24 hallgató vehette át coach tanúsítványát ma!

Ma befejeződött a Moduláris coach képzés 2022-es évfolyama, amelynek végén 24 hallgató vehette át Life és Business coach tanúsítványát. Ezúton is kívánunk sok sikert és élményeket karrierjük során és bízunk abban, hogy sokszor találkozunk Velük alumni programjaink során!

2022. június 16.

Holnap van a jelentkezési határidő a Szuperintenzív coach képzésünkre!

A nyári szuperintenzív coach képzésünk június 20-án hétfőn kezdődik, és jelentkezéseket a tanfolyamunkra még a holnapi napon fogadunk. Várunk Titeket is szeretettel!

2022. június 13.

Egy hét múlva rajtol a Szuperintenzív nyári online coach képzésünk!

Június 20-án kezdődik a nyári szuperintenzív coach képzésünk. A tanfolyamra már csak két szabad hellyel rendelkezünk, és várunk rá Titeket szeretettel. A tanfolyam első hete hétfőtől szombatig tart, egész napos képzési ütemezéssel.

2022. június 12.

Már lehet jelentkezni a moduláris coach képzésünk 2022-2023-as évfolyamára!

A mai napon frissült a moduláris coach képzésünk weboldali menüpontja, így naprakész információkkal várunk Titeket hazánk legkomplexebb coach tanfolyamának tizenegyedik évfolyamára!

2022. június 10.

Június 14-én, este 18.00-tól újabb „Őszinte beszélgetés"!

Várunk Titeket szeretettel az új „Őszinte beszélgetés"-ünkön. A témáink ezúttal a munkavállalói élmény legújabb, post-covid trendjei lesznek, de kitérünk majd arra is, hogy jópár cég már tényleg túltolta az employee experience-t, és ez kezd visszaütni rájuk... Zoom ID: 898 4539 7393

2022. június 6.

Újabb nyílt nap a munkavállalói élmény szakértő képzésünkre!

Június 22-én, 18.30-tól tartjuk a 2022-2023-as Employee experience szakértő képzésünk első nyílt napját. Az esemény során teljeskörűen megismerheted képzésünket és felteheted kérdéseidet is! Várunk szeretettel!

2022. február 14.

Elindult az Employee Experience szkértő képzésünk nyolcadik évfolyama!

A mai napon kezdetét vette a Munkavállalói élmény szakértő képzésünk nyolcadik évfolyama. A hallgatóink "tantermi kalandjai" júniusig tartanak, de képzésünk nyáron végén fejeződik majd be, amikor szakmai gyakorlaton vesznek majd részt.

2022. február 10.

Ma van a jelentkezési határidő a Employee experience szakértő képzésünkre!

Amennyiben szeretnél részt venni a Munkavállalói élmény szakértő képzésünk nyolcadik évfolyamán, akkor a mai napon várjuk szeretettel jelentkezésed!

2022. február 5.

Újabb blog bejegyzések érhetőek el!

Mindhárom képzésünk témáihoz kapcsolódó, újabb írások jelentek meg a Blogunkban. Amennyiben szeretnél szakmai cikkeket olvasni, vagy videókat megtekinteni, nézz be a Blog menüpontba!

2021. november 14.

Nemsokára következnek a 2022-es évfolyam képzéseinek nyílt napjai!

A 2022-es tavaszi-nyári szemeszterben megvalósuló szakmai képzéseink nyílt napjaira már fogadjuk a jelentkezéseket. Várunk szeretettel Téged is Employee experience szakértő, Life és Business coach, valamint Team coach és tréner képzésünk következő évfolyamára!

2021. november 4.

Kulcu-Gusztafik Anita coach és tréner csatlakozott oktatói csapatunkhoz!

Örülünk, hogy egy újabb nagyszerű kollégát üdvözölhetünk oktatói csapatunkban. Anitával a moduláris coach képzésünk következő évfolyamán találkozhattok!

2021. október 27.

Elindult a Team coach és tréner képzésünk 2021-2022-es évfolyama!

A coaching alapjai modullal megkezdődött a a Team coach és tréner képzésünk 2021-2022-es évfolyama. Örülünk, hogy ismét 17 lelkes hallgató választotta tanfolyamunkat!